FELHÍVÁS
A Veszprémi Utcazene Fesztivál tízedik alkalommal várja olyan akusztikusan megszólalni bíró zenészek, együttesek jelentkezését, akik szállás és napi kétszeri étkezés fejében a belvárosában felállított pódiumokon szórakoztatnák a fesztivál látogatóit és a város lakóit.
Az összekalapozott "aprópénz" mellett 1 000 000 Ft összdíjazásban is részesülhet az a szólista vagy zenekar, akit a fesztivál végeztével a zsűri, illetve a közönség Veszprém utcáinak legjobb muzsikusának választ meg. 500 000 Ft sorsáról a háromtagú szakmai zsűri dönt, 500 000 Ft-ot pedig a fesztivál közönsége ítél oda az általuk legjobbnak ítéltnek. A két kategória győztese természetesen ugyanaz is lehet.
Jelentkezni demóanyagok (hang CD, mp3) és/vagy egyéb referenciák, illetve egy pár mondatos bemutatkozás elküldésével lehet. A beküldött anyagok kiértékelését követően a zsűri a jelentkezők közül választja ki azt a 20 produkciót, akiket meghív a versenyre, ahol egy előzetesen elkészített és közzétett beosztás szerint kell játszani napi egy órát, mindennap más és más időpontban és helyszínen. Fontos, hogy a résztvevőknek mind a négy nap fel kell lépniük a versenyben maradáshoz. A fellépések a belváros utcáin, terein felállított, hangosítással ellátott öt kisszínpadon (2x2x0,5m-es dobogó fedéssel) lesznek 16h és 21h között.
A beosztásban szereplő fellépéseken kívül (pl. 16h előtt) mindenki ott és akkor zenél, amikor akar, ami már csak azért is javallott, mivel így könnyebben hódítható meg a közönségdíjról döntő publikum.
A fesztivál ideje alatt minden versenyzőnek kollégiumi szállást és napi kétszeri éttermi étkezést biztosítunk.
A jelentkezés és a hangzóanyagok beküldésének határideje: május 30.
A 20 kiválasztott fellépő nevét a honlapon tesszük közzé.
E-mail: z e n e s z @ u t c a z e n e . h u
Postai cím:
Veszprémi Fesztiváliroda
8200 Veszprém Pf: 259